Kovács Mihály

RÓLAM

Gyerekkorom óta érdeklődöm a műszaki dolgok, különösen a járművek iránt. 2006-ban gépészmérnöki diplomát szereztem. Több, mint 11 évig dolgoztam az Audiban különböző tervezői és projektvezetői munkakörben. Ekkor tanultam meg, hogy a minőség a tervezőasztalnál kezdődik, de a helyes anyagválasztás és gyártástechnológia az, amitől egy termék összességében kiváló lesz. Illetve azt is, hogy majdnem minden, de tényleg minden Kínában készül. Ami nem ott, na az a hamisítvány! :)

Eddigi műszaki ismereteimre és tapasztalataimra alapozva szerettem valami újba belefogni, ahol kamatoztatni tudom mérnöki tudásom és a járműipari tapasztalataimat. Igazi kihívásnak élem meg, hogy elektromos rollereket tesztelhetek és tesztriportokat tehetek közzé. És ez még csak a kezdet reményeim szerint.

AZ ÖTLETEM...

Egyik nyáron egy jó pohár bor csopaki olaszrizling mellett pattant ki a fejemből egy ötlet, hogy szeretnék komolyabban elektromos rollerekkel foglalkozni. Hogy miért? Mert szakmába vág. De mégis melyikkel? Egy rövid piackutatás után azt vettem észre, hogy pár nagy gyártó uralja a magyar piacot és a legtöbben ugyanazt a tömegrollert vásárolják. Elkezdtem kutatni olyan gyártók után, akik úttörő megoldásokat kínálnak a könnyebb súly és a hosszabb hatótáv érdekében. Hosszas kutatómunka után találtam rá pár olyan gyártóra, akik végre valami egyedi műszaki megoldást tudtak felmutatni. Nem maradt más hátra, mint hogy beszerezzek rollereket tesztelésre. Az alapötletem az volt, hogy az általam letesztelt rollerek eredményeit megosztom Veletek is. A személyes élményeimet osztom meg kendőzetlenül az adott roller erősségéről és gyengeségéről, ha van ilyen.

CÉG FILOZÓFIÁM

Azt szeretném, hogy a VEVŐIM JÓ SZÁJÍZZEL TÁVOZZANAK VÁSÁRLÁS UTÁN. Ezt az alábbiakkal fogom elérni:

  • Csak az általam letesztelt és jónak ítélt rollereket fogom bemutatni
  • Ezeket vásárlás előtt ajánlom kipróbálásra
  • Szakmailag felkészülten fogok tudni válaszolni a felmerülő kérdésekre
  • Rugalmasan reagálok az igényeitekre
  • Ha problémátok van a rollerrel, akkor azt kezelni fogom

Hiszem, hogy az elégedett Vevő a legjobb reklám!

A VÍZIÓM

Ahogy szűkülnek a Föld erőforrásai, úgy egyre inkább le kell mondanunk az autózásról. Egyszerűen nem tehetjük meg, hogy mindig és mindenhova autóval menjünk! Magam is gyakran sétálok, ha tehetem biciklizem is. Viszont sokan vannak, akik a városon belül dolgoznak és intéznek ügyeket, ahová bizony elkelne egy gyors, hatékony, de környezetbarát közlekedési eszköz. Ami kéznél van és gyorsan fel lehet rá pattanni, sőt még a környezetet sem károsítja, vagy csak minimálisan. Az én vízióm, hogy egyre kevesebb olyan eszközt használjunk a városokban, ami szennyezi a levegőt. Ha van elég időnk, akkor inkább sétáljunk vagy biciklizzünk. Ha nincs, akkor válasszunk egy olyan megoldást, ami a környezetünkre a lehető legkisebb negatív hatást gyakorolja. Erre jó megoldás lehet az elektromos roller vagy kerékpár.

Veszprém

HOL TALÁLSZ MEG?

Veszprémi vagyok, de rokoni szálakkal Budapesthez is kötődöm. Ha személyesen szeretnéd megnézni vagy kipróbálni a rollereket, akkor erre Veszprémben és Budapesten nyílik lehetőség előre egyeztetett időpontban. Kérlek ezzel kapcsolatban tájékozódj a kapcsolati űrlapon.